SZC logo

Kisvárdai Szakképzési Centrum

OM kód: 203043 | 4625 Záhony, Kárpát út 4.

Intézmény logo

Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

HírekKözérdekű adatokAkadálymentesítési nyilatkozatKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2025. ápr. 30.


Admin2

    Ballagás 2025

    A ballagás a diákok életének igen fontos mérföldköve, jelképezi az átmenetet a középiskolából a felnőtt életbe. Intézményünkben 2025. április 30-án 10 órától került megrendezésre a ballagási ünnepség.

    Ballagás 2025

    A Himnusz elhangzása után a vendégek átadhatták a virágokat a ballagóknak, majd Ács Máté Péter 13.A osztályos tanuló előadásában hallhattuk Juhász Gyula Prológus című művét. 

    Ezt követően a végzős diákok nevében Báthory Fanni 13.B osztályos tanuló búcsúzott.

    Iskolánk énekkara Adamis-Presser: Arra születtem, Iváncsits: Ballagási dal,   Valla-Bogdán: Búcsúznunk kell dalokat adták elő Pokol Szilvia tanárnő vezetésével, szólót énekelt Kun Zsuzsanna 11.A osztályos tanuló. 

    Ezután Vass Levente igazgató úr osztotta meg velünk ünnepi gondolatait.

    Az ünnepség talán legjobban várt része, az elismerések átadása következett, amelyeket Vass Levente igazgató úr adott át. Okleveleket és könyvjutalmakat vehettek át a tanulók.

    👏A 13.A osztályból igazgatói dicséretben részesült:

    Ács Máté Péter

    Bacskai József

    Boros Ádám

    Máté Gergő

    Ugrai Dávid

    👏A 13.B osztályból igazgatói dicséretben részesült:

    Báthory Fanni

    Bodolai Tícia

    Fekete Eszter

    Jóni Ivett

    Lovász Zoltán László

    Lukács Vivien

    Spinyhért Petra

    👏A 13.C osztályból igazgatói dicséretben részesült:

    Adamcsák Karolina

    Balázs Sándor

    Farkas Felícia

    Mizsei István

    Pálóczi Csenge

    Pisla Salome

    Tara Zsanett

     

    Örökös Hungarikum csapattag elismerésben részesül Ács Máté Péter 13. A osztályos tanuló, az öt éven át nyújtott kiemelkedő történelmi versenyteljesítményéért.

    A Diákönkormányzatban nyújtott kiemelkedő vezető és szervező munkájáért Diákönkormányzati elismerésben részesül Lovász Zoltán László 13. B osztályos tanuló.

    Iskolánk tanulói közül többen is rendszeresen bekapcsolódnak a pályaorientációs tevékenységbe, melynek keretében diáktársaikkal és az általános iskolák tanulóival ismertetik meg a szakmáikat. Az általuk végzett munkáért Pályaorientációs mentor díjban részesül:

    Ugrai Dávid 13. A

    Báthory Fanni 13. B

    Lovász Zoltán László 13. B

    Mizsei István 13. C

    Zsigó Norbert 13. C

     

    A több éven át tartó kiemelkedő és lelkes pályaorientációs tevékenységéért Pályaorientációs nagykövet díjban részesül Ács Máté Péter 13. A osztályos tanuló.

     

    🏆Intézményünk legnagyobb elismerése a KANDÓ PLAKETT, 2025-ben a nevelőtestület Ács Máté Péter 13.A, Báthory Fanni 13.B és Tara Zsanett 13.C osztályos tanulóknak ítélte meg kiváló tanulmányi eredményükre, versenyeken elért eredményeikre és közösségi munkájukra tekintettel. 👏

    Ez a sok szép eredmény azonban elképzelhetetlen lett volna a szülők odaadó támogatása nélkül. A szülői munkaközösségben folytatott lelkes tevékenységéért köszönetünket fejeztük ki Báthoryné Mihály Erzsébet, Barabás Béláné, Takács Renáta és Heténé Iván Ildikó szülőknek. 😊

    Ezután a Záhony Város Önkormányzata által adományozott díjak következtek.

    • Jó tanuló vagy jó sportoló elismerésben részesült Ács Máté Péter 13. A, Bodolai Tícia 13. B., és Farkas Felícia 13.C osztályos tanuló, valamint az „Év végzős diákja„ címet Tara Zsanett 13.c osztályos tanuló vehette át az intézményben végzett kiemelkedő tevékenységére tekintettel.

    Iskolánk alsóbb évfolyamos tanulóinak nevében Iváncsik Szonja 12.A osztályos tanuló köszönt el a ballagó diákoktól.

    Ezután iskolánk egyik legrégebbi hagyománya, a zászlóátadás következett. A zászlókat Milák Sándor és Pisla Salome 13. osztályos diákok adták át Feka Tibor és Danó Vanda 12. osztályos tanulóknak, majd a végzős osztályok a tanulók nevével ellátott szalagokat kötöttek fel iskolánk zászlajára.

    A Szózat zárta az ünnepséget, majd a végzősök felvonultak az tantermeikbe, ezt követően még néhány jó hangulatú csoportkép is készült róluk.

    Gratulálunk végzős diákjainknak ballagásuk alkalmából és sok sikert kívánunk az érettségi vizsgákhoz! 👏😊

    Fotók: Bodnár Zsolt

    GALÉRIA

    Ballagás 2025

    Image00003.jpg
    Image00004.jpg
    Image00012.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Szerenád 2025

    Szerenád 2025

    Szerenádoztak végzőseink az utolsó tanítási napjukon

    2025. ápr. 29.


    Admin2

    Felvételi eredmények 2025-26

    Felvételi eredmények 2025-26

    Iskolánkba felvételt nyert tanulók listája.

    2025. ápr. 28.


    Admin2

     Zöld Böjt Kollégiumunkban

    Zöld Böjt Kollégiumunkban

    #zöldböjt

    2025. ápr. 14.


    Admin2


    Partnereink

    SZC logo

    Kisvárdai Szakképzési Centrum


    Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

    4625 Záhony, Kárpát út 4.

    Telefon: +3645525056

    E-mail: titkarsag.zkando@gmail.com

    OM azonosító: 203043


    2025Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium