SZC logo

Kisvárdai Szakképzési Centrum

OM kód: 203043 | 4625 Záhony, Kárpát út 4.

Intézmény logo

Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
  • KRÉTA
Széchenyi 2020

Szakmai képzéseink

A szakmai képzések megújuló rendszere

A megújult szakképzés rendszerében az új képzési szerkezet egyik ágát a kizárólag szakképző intézmény által szervezhető szakmai oktatás keretében elsajátítható szakmák (melyek szintje, képzési ideje jogszabályban (Szakmajegyzék) rögzítettek), másik halmazát – a Programkövetelmények alapján, szakképző intézmény és felnőttképző által egyaránt szervezhető, jellemzően rövidebb időtartamú, valamely szakmára ráépülő vagy egyéb speciális tartalmú szakmai képzés keretében megszerezhető – szakképesítések alkotják.

A szakmai képzés befejezése után a képzésben részt vevő akkreditált vizsgaközpontban képesítő vizsgát tehet.

A sikeres képesítő vizsga eredményeként kiállított képesítő bizonyítvány államilag elismert, önálló végzettségi szintet nem biztosító szakképesítést tanúsít.

Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga letételéig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel.

A szakképző intézmény szakmai programjában meghatározottak szerint, az intézmény igazgatójának döntése alapján lehetőség van a korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítására, és ezáltal a képzési idő rövidítésére.


Partnereink

  • Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács
  • Határtalanul Program
  • Nemzeti Tehetség Program
  • TEHETSÉG.HU
  • East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt.
  • Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége
  • Pénz7
  • Rákóczi Szövetség
  • Magyar Államvasutak
  • Magyar Rendőrség
SZC logo

Kisvárdai Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

      4625 Záhony, Kárpát út 4.

    • Telefon: +3645525056

      E-mail: titkarsag.zkando@gmail.com

      OM azonosító: 203043


    2023Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium