Hírek
2025. okt. 21.
Admin2
Szalagavató Ünnepség Záhonyban
A Kandós diákok elegáns és megható pillanatai
Október 18-án szombaton ünnepi hangulat töltötte meg a Záhonyi Művelődési Ház és Könyvtár dísztermét, ahol a Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium diákjai tartották meg hagyományos Szalagavató Ünnepségüket.
Az esemény méltóságteljesen, ugyanakkor fiatalos lendülettel zajlott, hiszen a végzős tanulók számára ez a nap nem csupán egy iskolarendezvény, hanem életük egyik meghatározó mérföldköve: a felnőtté válás, az érettség és a búcsú időszaka.
Az ünnepség fénypontját a bécsi keringő elegáns forgásai és az osztályok saját, kreatív bemutatóműsorai adták, melyekkel a diákok humorral, érzelemmel és összetartással idézték fel közös éveiket. Felléptek: 13. A osztály – Vasútforgalmi szolgálattevő technikus és Logisztikai technikus tanulók ,Osztályfőnök: Pokol Szilvia és a 13. C osztály – Közszolgálati technikus tanulói , Osztályfőnök: Kubányi Sándor
A rendezvény meghitt és emelkedett hangulatát a szalagok feltűzése tette teljessé, amely jelképe annak, hogy a diákok készen állnak a nagybetűs élet kihívásaira és jelképe mindazoknak az emberi értékeknek, amelyet az iskola falai között szereztek.
A Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium szalagavatója ismét bebizonyította: a hagyomány, az összetartás és az ifjúság derűje együtt képes maradandó élményt teremteni.
GALÉRIA
Szalagavató Ünnepség 2025
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Iskolánk színjátszókörének diákjai és énekkaros tanulói rendhagyó műsorral emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről
Az ünnepi összeállítás a szabadságért küzdő nemzedék bátorságát és hazaszeretetét idézte meg, fejet hajtva azok előtt, akik életüket adták a nemzet jövőjéért.
2026. márc. 31.
Admin2

A Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet tartott előadást
A Csengeri Országos Büntetés-végrehajtási Intézet ebben az évben is pályaorientációs előadást tartott intézményünkben a 11. és 12. évfolyamos tanulók számára.
2026. márc. 31.
Admin2

Sajátos nevelési igényű (SNI), valamint beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) tanulók jogszabályi környezetéről
Kacsári Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Záhonyi Tagintézményének a vezetője és szaktanácsdója tájékoztató előadást tartott iskolánk oktatói testületének
2026. márc. 31.
Admin2







