SZC logo

Kisvárdai Szakképzési Centrum

OM kód: 203043 | 4625 Záhony, Kárpát út 4.

Intézmény logo

Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

HírekKözérdekű adatokAkadálymentesítési nyilatkozatKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2023. jún. 29.


Admin

    Tanévzáró ünnepség – 2023

    A tanévzáró ünnepség különleges, hiszen összegyűlünk, hogy méltó módon búcsúztassuk és lezárjuk a tanévet. 2023. június 29-én örömmel ünnepeltük a közösségünk által elért eredményeket és a kitartó munkát.

    Tanévzáró ünnepség – 2023

    A tanévzáró ünnepség különleges, hiszen összegyűlünk, hogy méltó módon búcsúztassuk és lezárjuk a tanévet. 2023. június 29-én örömmel ünnepeltük a közösségünk által elért eredményeket és a kitartó munkát.
    A Himnusz elhangzása után Kun Zsuzsanna 9.B osztályos tanuló előadásában Téglás László: Nyári szünet című versét hallhattuk, majd Vass Levente igazgató úr ünnepi beszéde következett, melyben saját magunk fejlesztésének fontosságáról beszélt.

    Záhony város által adományozott Jó tanuló, jó sportoló elismeréseket Lesku Miklós alpolgármester úr adta át a következő diákoknak:
    9.A: Csürök Mihály
    9.B: Kun Zsuzsanna
    10.A: Iváncsik Szonja Rebeka
    10.C: Danó Ernő István
    11.A: Ács Máté Péter
    11.B: Lukács Vivien
    11.C: Farkas Felícia

    A VIN-EGO Kereskedelmi, Logisztikai és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, Vincze Egon úgy döntött, hogy iskolánk kiemelkedő tanulóit külön egyszeri ösztöndíjban részesíti, melyet a következő tanulók vehettek át:
    Iváncsik Szonja Rebeka 10.A
    Báthory Fanni 11.B
    Lukács Vivien 11.B
    Lénárt Vanda 11.C

    Könyvjutalomban tanulmányi eredményükért, szorgalmukért, közösségi munkájukért, sportteljesítményükért vagy éppen versenyeredményeikért a következő diákok részesültek:
    A 9.A osztályból:
    Andor Anita Réka
    Csürök Mihály
    Literáti Tamás
    Mónus Péter

    A 9.B osztályból:
    Balázs Réka
    Kertész Milán
    Kottán Botond
    Kun Zsuzsanna
    Máté Dorina
    Mernyó Márk
    Mészáros Botond

    A 9.C osztályból:
    Danó József Rudolf
    Márci Izabella
    Szanyi Karina Kitti
    Szűcs Vivien

    A 10.A osztályból:
    Bak Roland
    Iváncsik Szonja Rebeka
    Kárpáti Levente Áron
    Kutasi Szilveszter

    A 10.B osztályból:
    Csiki Krisztián
    Gricák Barbara Veronika
    Hajdu Dorina
    Hojsz Krisztina
    Mitru Levente

    A 10.C osztályból:
    Bacskai Bernadett
    Berta János
    Danó Ernő István
    Danó Vanda Zsanett
    Lakatos Krisztofer
    Orgován Krisztián

    A 11.A osztályból:
    Ács Máté Péter
    Bacskai József
    Demeter Márkó
    Lakatos Árpád
    Máté Gergő
    Ugrai Dávid

    A 11.B osztályból:
    Báthory Fanni
    Bodolai Tícia
    Lukács Vivien
    Spinyhért Petra

    11.C osztályból:
    Balázs Sándor
    Farkas Felícia
    Lénárt Vanda
    Pisla Salome
    Tara Zsanett

    A 13.A osztályból:
    Ember András
    Kovics József

    Iskolánk is bekapcsolódott a Millió lépés az iskoládért kihívásba, a legaktívabb osztály a 11.A volt, ezért díjazásban részesültek.
    Zárásként iskolánk énekkarának előadásában hallhattuk Korda György népszerű dalát, a Reptért.
    Végül az osztályok felvonultak az osztálytermeikbe a bizonyítványok átvételéhez.
    Élményekkel teli nyári szünetet, jó pihenést és feltöltődést kívánunk Mindenkinek!

    GALÉRIA

    2023.06.29. Tanévzáró ünnepség

    001.jpg
    002.jpg
    056.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Felvételi eredmények 2025-26

    Felvételi eredmények 2025-26

    Iskolánkba felvételt nyert tanulók listája.

    2025. ápr. 28.


    Admin2

     Zöld Böjt Kollégiumunkban

    Zöld Böjt Kollégiumunkban

    #zöldböjt

    2025. ápr. 14.


    Admin2

     Zöld Böjt Iskolánkban

    Zöld Böjt Iskolánkban

    #zöldböjt

    2025. ápr. 14.


    Admin2


    Partnereink

    SZC logo

    Kisvárdai Szakképzési Centrum


    Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium

    4625 Záhony, Kárpát út 4.

    Telefon: +3645525056

    E-mail: titkarsag.zkando@gmail.com

    OM azonosító: 203043


    2025Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium